(Napfényes, hűvös kora tavaszi délelőtt van. A helyszín a sarki kisvendéglő. Elsőre azt gondolhatnánk, teljesen üres, de egyszer csak nyúzott, elnyújtott ásítás töri meg a csöndet, majd követi egy másik. Balról az utolsó bokszban két koma senyved: X és Y. Embereink embertelenül másnaposak. Egy-egy korsó sör vesztegel előttük az asztalon: jól tudják, hogy a hűvös ital alkalmasint eloltaná a poklot, de csak merednek maguk elé, szótlanul, a sörbe beleinni nincs gusztusuk. Aztán X végre elszánja magát, megragadja a kriglit és félig üríti. Agyát legott elfutja a macskajajos buzgóság.)
X: Te, Y...
Y (apatikusan végig): Mi van...
X: Tudtad, hogy matematikailag minden, de minden lehetséges, noha bizonyos események bekövetkeztének valószínűsége elképzelhetetlenül kicsi?
Y: Ja.
X: Mondják, hogy egy majom is képes megírni a Háború és békét egy írógéppel, éppencsak elég időt - néhány milliárd évet - kell adni neki. Amíg helyes sorrendben üt le minden billentyűt...
Y: Az sok idő.
X: Az. Na mármost, ha ez így van, akkor az is igaz, hogy semmi sem biztos... És itt a hiba a rendszerben! Mert létezik egy dolog, ami mégis teljesen biztos. Tudod-e, mi az?
Y: A halál?
X (diadalittas mosollyal lehúzza a maradék sört, letörli szájáról a habot, és Y-ra bök): Tudtam, hogy beugrasz! Nem, barátocskám, nem a halál - pontosan az előbb említett okból kifolyólag. Hanem az, kérlek szépen, hogy minden élőlény életben van a halála pillanatáig! Ennek az egyetlen dolognak a valószínűsége 100%!
Y: Jó. És?
X(kézzel-lábbal gesztikulálva): Ide hallgass! Tételezzük fel - tételezzük fel! -, hogy az általunk Teremtőnek nevezett lény csupán egy író, és mi, barátom, a regénye szereplői vagyunk, valamint ez az egész világ (körbemutat) és annak minden szabálya, mind az ő képzeletének a szüleménye. Ha ez így van, akkor nagyon úgy fest, hogy az állítólag csalhatatlan írózseni mégiscsak elkövetett egy következetlenséget!
Y: Jó hogy mondod. Említettem már, hogy a múlthéten regényírásba fogtam?
